A hidasi gyülekezet alapításában és az evangélium terjedésében az első lelkésznek, Löbel Jánosnak volt nagy szerepe. A következőkben az ő élettörténetét szeretném röviden bemutatni.
Löbel János 1886-ban Tófűn született. A soproni evangélikus tanítóképző elvégzése után, 1909-ben Hidasra került. Itt tanítóként dolgozott, majd egy hidasi lányt vett el feleségül.
1922-ben jelentkezett a Metodista Egyháznál lelkészi szolgálatra. A kispesti gyülekezet lelkipásztorának nevezték ki, ahol – a Miskolcon töltött néhány év kivételével – 1942-ig szolgált. Felesége súlyos rákbeteg lett, így ekkor kénytelen volt az egyházi szolgálatot feladni és hazaköltözni Hidasra, felesége családjához, mert munkája mellett egyedül nem tudta hitvesét ellátni, gondozni. Hidason, mint tanító helyezkedett el újra az időközben felépített német polgári iskolában. A környezetváltozás és a gondos ápolás ellenére felesége már nem élt sokáig. Hidason ekkor még nem volt metodista gyülekezet, így a baptista gyülekezet alkalmait látogatta. Felesége halála után ismét megnősült. Az iskolában nagyon sokat kellett vállalnia, mivel a háború előrehaladtával egyre csökkent a tanárok száma. Nem tartott sokáig ez az időszak sem, mert 1944-ben felsőbb utasításra az iskolát az orosz hadsereg közeledése miatt a tanárokkal és a növendékekkel együtt Németországba telepítették. Löbel János is – feleségével együtt – az iskolával tartott, de felesége nagy honvágya miatt rövid idő után hazatértek. 1945. szeptember 1.-én érkeztek haza Hidasra, de hamarosan a rendőrség internálta, először Pécsre, majd Szászvárra a bányába. Három és fél hónap után korára való tekintettel hazaengedték. Ekkor 60 éves volt. Állása nem volt, így a hidasi bányaüzemnél helyezkedett el éjjeliőrként, de munkaengedélyét a rendőrség hamarosan bevonta.
Időközben elkezdődött kitelepítés a hidasi németeket is elérte, nekik is menniük kellett. A 40-50 fős baptista gyülekezetből öten maradtak Hidason. Löbel János ekkor elhatározta, hogy folytatni fogja a munkát. Itt kezdődött a hidasi metodista gyülekezet története. Hidason a németek kitelepítése és a székelyek betelepítése után a katolikus, az evangélikus és a református templomokban magyarul folyt az istentisztelet, mert nem merték a német nyelvet használni, így az ott maradt németeknek – akik nagyrészt evangélikusok voltak és még mindig a falu jelentős részét alkották – nem volt lehetőségül az istentiszteletet saját anyanyelvükön hallgatni. Sokan alig beszéltek magyarul, nehezen értettek ezen, a számukra idegen nyelven. Löbel János visszaemlékezésében leírta, hogy „nyakamba vettem a falut, és rövidesen összehoztam húsz embert”.
Rendszeresen német nyelvű istentiszteleteket tartott a volt baptista gyülekezet imaházában, ahol a hallgatók kivétel nélkül német anyanyelvűek voltak. A gyülekezeti alkalmakat már szép számban látogatták, amikor megkezdődött a kitelepítés második szakasza. A kialakulóban levő gyülekezet 15 érdeklődőt vesztett emiatt. Nem sokkal ezután, a gyülekezet tagjai közül egymás után négy főt, és az érdeklődök közül is többeket kellett eltemetnie. Voltak, akik családjuk után vándoroltak ki Németországba. Az ötvenes évek elejére kialakult kis közösségnek márt csak hét tagja maradt. Löbel János ekkor ismét felvételét kérte a lelkészi szolgálatra, így hivatalosan is kinevezték a hidasi gyülekezet lelkipásztorának.
1949. évtől kezdve minden évben tartottak evangélizációs alkalmakat, előfordult, hogy évi két alkalommal is. Nagyméretű gyarapodást nem tudtak felmutatni. A vasárnapi istentiszteletek látogatottsága nem volt nagy, délelőttökön tizenhét fő körül, délutánonként húsz fő fölötti volt a létszám. Nagyobb ünnepeken azonban megtelt az imaterem, a faluból idegenek is eljöttek. Löbel János szolgálatát előrehaladott kora és romló egészségi állapota nehezítette. Többször panaszkodott, hogy nem képes már az ilyen intenzív szellemi munkára. Korábban is kérte már felmentését a szuperintendenstől, de amikor 70. életévét betöltötte, már nagyon várta a nyugdíjaztatását. Foglalkoztatta a gyülekezet jövője: a gyülekezetnek fel kell adnia azt, hogy tisztán német ajkú legyen – írta visszaemlékezésében.
(hidasi gyülekezet 1950-es évek elején)
Hidason ebben az időben csupán száz német család élt már, de ezek némelyike már német-magyar vegyes házasság volt. Hidas lakossága a bánya fejlődése következtében megközelítette az 5000 főt. Ezek közül a német ajkúak kb. háromszázan lehettek. Löbel János kérte, hogy küldjenek egy fiatal lelkészt, aki fáradhatatlanul munkálkodna az Úr dolgában. Sokszor kért bocsánatot a gyülekezettől, hogy egészsége és fizikai állapota miatt már nem tudja olyan tökéletesen ellátni feladatait, így pl. a betegek látogatását sem.
1960-ban Hecker Frigyes személyében új lelkészt kapott a gyülekezet, így Löbel János nyugdíjba vonulhatott, megpihenhetett élete hátralévő éveiben.
Hecker Frigyes első állomáshelye Hidas lett a teológia elvégzése után. Az ő szolgálati ideje alatt szerveződött egy körzetté Hidas, Pécs és Bicsérd. Ez időtől kezdve a hidasi lelkész látta el Hidasról a pécsi és a bicsérdi közösségekben az ige szolgálatát.
Hecker Frigyes (a tanulmány írásakor a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, jelenleg
(hidasi gyülekezet 1960-61-ben – lelkész Hecker Frigyes)
nyugdíjas lelkész – szerk.) nem maradt sokáig Hidason, 1961-ben, egy szűk év után áthelyezték Györkönybe. Helyette Wladár Antónia lett a hidasi, a pécsi és bicsérdi gyülekezetek lelkipásztora. Hidason hétfőn és csütörtökön volt bibliaóra, melyen 5-10-15 résztvevő volt, szombatos a konfirmációs oktatás folyt a három lánynak. Vasárnap délelőtt és délután is volt istentisztelet, melyen 20-25 ember vett részt. Bicsérden és Pécsett is tartottak bibliaórákat. Pécsett a hallgatók nagy része más gyülekezet tagjai voltak, de látogatták ezeket az alkalmakat is.
Az 1961-es jelentés említést tesz a gyermek-istentiszteletekről, melyeken 5-10 gyermek vesz részt. 1961. év közepe táján tartottak először Hidason női órát a gyülekezet nőtagjainak. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy megbeszéljék mindennapi problémáikat, és megoldást keressenek rájuk, valamint a közösség megerősödésében is nagy segítséget jelentett.
Ez évben tartottak először magyar nyelvű istentiszteletet, mely havi egy alkalommal rendszeressé lett. Ez azért vált szükségessé, mert a gyülekezetben voltak olyanok is, a fiatalabbak, akik nem tudtak már olyan jól németül, és így nehezen értették meg a német nyelvű prédikációt.
1963-ben búcsúzni kellett a gyülekezet megalapítójától, és első prédikátorától, Löbel Jánostól, mert elköltözött az élők sorából.
Ez évben a pécsi bibliaórákon 6-8 résztvevő volt, ez szomorúságot is okozott Wladár Antóniának, a prédikátornak, hogy nem láthatta munkája gyümölcsét, de ennek ellenére hűségesen ellátta feladatát. Bicsérdre is csak kéthetente jutott el.
(hidasi gyülekezet 1960-as évek közepén – lelkész Wladár Antónia)
A következő évben a kis kápolna állapota – melyet a Baptista Egyháztól bérelt a Metodista Egyház – annyira leromlott, hogy minden esőzéskor beázott, így a tető nem sok védelmet jelentett már. Az egyház az 1963-as Évi Konferencia döntése alapján az épületet megvásárolta és felújította.
A gyülekezet életében változás nem történt, a pécsi közösség mérete sem növekedett, de a gyülekezeten belül a kapcsolatok megerősödtek. Pécsett egyre nagyobb problémát okozott a hely, helység hiánya, mert az a lakás, amelyben eddig összejöttek kis mérete miatt alkalmatlan volt nagyobb rendezvények szervezésére. 1966-ban oldódott meg ez a probléma, az egyház Pécsett a Tompa Mihály utcában, közel a belvároshoz megvásárolt egy házat, amelyhez egy szép belső udvar tartozott. Az emeleten egy három szobás lakás volt, melybe a lelkész költözhetett, a földszinten pedig két egyszobás lakás volt található, melyeket ekkor még bérlők lakták. Az akkori időben szokatlan dolognak számított, hogy a vezetés ilyen könnyen, első próbálkozásra engedélyezze egy új gyülekezet alapítása céljából ingatlan vásárlását. Ez a ház a mai gyülekezetnek is a helye, a földszinti lakások azóta már kiürültek, így ezek is egyházi célokat szolgálhatnak (Pécsett tanuló metodista diákok szállása, vendégszobák, ill. egy éven keresztül egy horvát menekült család otthona lehetett). Így 1966-ban a lelkész Hidasról Pécsre költözött, és Pécs lett a körzet központja.
Ifj. Schauermann Henrik
OKTV történelmi pályázatából 1992. október
Legutóbbi hozzászólások